Magyarország legjelentősebb népzenei együttesét, amely idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját, a magyar zene nagyköveteként és valóságos zenei hungarikumként ma már szinte mindenki ismeri, hiszen egyaránt jelen van itthon és a nagyvilág legjelentősebb színpadain, fesztiváljain, hangversenytermeiben. A Muzsikás élettel teli zenéje, közvetlen előadásmódja mindig és mindenütt lenyűgözi a hallgatókat. Karácsonyi koncertje immár tradíció, amiként az is, hogy a vendégek sorában együtt ugyanúgy láthatunk-hallhatunk autentikus falusi mestereket, városi népzenészeket, táncosokat, híres előadókat, . Az idei est megidézi a karácsony meghittségét, és elvezet az év végi ünnepkör vidám, felszabadult, világi, táncos-mulatós hangulatába is.

Az együttes évről évre különleges, nagyszabású koncerttel ünnepli meg a karácsonyt. Az ünnep meghittségét követő időszakban hagyományosan a felhőtlen öröm, az élet szépsége, az együvé-tartozás fontossága kerül középpontba, ahol a zene, az ének mellett megjelenik a tánc mint az ünnepek velejárója, a mai rohanó életünkben rávilágítva az ünnepek fontosságára.

A magyar népi emlékezetben megőrződött és újra alkotott hagyományokon keresztül a hangverseny felidézi a zene, az ének és a tánc örök egységét. A táncban rejlő erő és szépség, a férfi-nő kapcsolat misztikuma megjelenik Farkas Zoltán koreográfiáiban, melyeket párjával, Tóth Ildikóval vagy az energiával és életszeretettel teli Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosaival láthatunk. Az emberi énekhang varázslatát Petrás Mária csodálatos moldvai énekei mellett a méltán világhíres nyíregyházi Pro Musica leánykar kristálytiszta hangú lányai varázsolják elénk, értő mesterük, Szabó Dénes irányításával.

Rendező: Fonó Budai Zeneház
vissza...